Eredendő örömszerzés

Az öröm kifejezésére több lehetőségünk is van. Az előző részben a mosolyról tudhattuk meg, milyen hasznos és kellemes társ a hétköznapokban. Jöjjön most egy újabb örömforrás,  az ölelés, ami mindenki számára egyet jelent.

Az egyik legősibb inger, amely a születésünk után egyből működésbe lép, a tapintás.  Újszülöttről lévén szó, ez egybeforr az öleléssel. Pszichológusok szinte egybehangzóan állítják, a csecsemő testi és lelki fejlődésének elengedhetetlen és pótolhatatlan momentuma az ölelés. Felnőttként mintha erre se lenne igényünk, pedig ez is egy egyszerű és hasznos dolog annak is, aki ölel, és annak is, akit ölelnek.

Érdekes kísérletek bizonyítják az ölelés egészségvédő hatását. 30 évvel ezelőtt nyulakon mesterségesen állítottak elő érelmeszesedést (magas zsírtartalmú ételekkel). A kísérlet végén az állatok 15%-a nem betegedett meg. Hosszas vizsgálódás után kiderült, hogy az egészségüket megőrző nyulakat, rendszeresen simogatták a kutatást végző orvostanhallgatók. Ezután többször megismételték a kísérletet és minden kétséget kizáróan kiderült, a simogatás egészségvédő hatású.

Az ölelés bizonyos kultúrákban a kézfogás szinonimája, pedig ha végiggondoljuk, van egy lényeges különbség. A kézfogással kinyúlok a másik irányába, hogy a köztünk lévő semleges térben találkozzunk, az öleléssel az intimszférámban készítek helyet a másik számára, és ő is rést nyit a számomra.

Mennyi közlés, metakommunikáció van az ölelésben! Először is én, az ölelő, kinyújtom a karjaimat és védtelenné téve magam, megnyitom az utat az ölelendő számára. Az ölelendő megérti a kommunikációmat, fogadja, és viszonozza a közeledésem. Ő is kitárja felém a karjait. Majd rövid időre ugyan, de összeér a testünk, mintha eggyé válnánk.

Amikor teher nyomja a vállam és megölel valaki, mintha letennék a súlyból egy kicsit. Amikor bánatos a lelkem az ölelés mosolyt csal az arcomra, és megédesíti a pillanatot. Amikor én ölelek valakit, azt szeretném éreztetni, hogy „veled vagyok, nem vagy egyedül”.

 Az ölelés befejező mozzanata utat enged az énnek, és a két lélek (test) különválik, nem olvad össze a „mi” érzésében – csak a szerelmi ölelésben – és mindenki megy tovább az útján.

Mikor öleltél meg valakit utoljára? Mikor szántál arra 3 másodpercet, hogy valakit közel engedj magadhoz, hogy megérezd a szíve ritmusát, az illatát? Nem mintha egy 3 másodperces ölelésnek ne lenne jelentősége, de az ideális időtartam ennél a cselekvésnél 20 másodperc. Ilyenkor a szorítás beindítja az oxitocin áramlását. Jellemzően olyan tevékenységek közben jutunk a hipotalamuszból érkező oxitocinhoz mint a táncolás a házi kedvenceink simogatása, vagy éppen az orgazmus. Mindkét nem előnyt kovácsol az ölelésből, de a nők ebben az esetben kivételezettek. Félreérthetetlen, lenyűgözően egyszerű és hihetetlenül hatásos. Ahogy Hugo Ball német író megfogalmazta: „Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki se ellenzi, ha továbbadják.”Félreérthetetlen, lenyűgözően egyszerű és hihetetlen hatásos. Ahogy Hugo Ball német író megfogalmazta: Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki se ellenzi, ha továbbadják.

Vissza is kanyarodtunk a kezdetekhez, hogy van olyan nyelv, amit mindenki ért, aminek elsajátítására bárki képes. Abszolút nem fukarkodunk a trágár beszéddel, a verbális agresszióval és a negatív gondolatokkal. Miért nem cseréljük le ezeket mosolyra, ölelésre és elfogadásra? Lehet, hogy érdemes lenne kipróbálni.

Haris Éva

• < Előző
• Következő >