Loritan®: kényelem, biztonság

vik 1.jpg

Viki fiatal belgyógyász, évek óta második otthona a kórház. Első gyermekét várva mégis nagyon örült, amikor a többnapos kórházi bentfekvés-kivizsgálás helyett a hétvégét otthon tölthette. S ezt a Loritan® tesztbetétnek köszönheti.

Antalnak hívják, édesapja után, alig egy hónapos, mégis nagykomolyan szemlélődik kifelé a világba, anyukája karjaiból.
Első babád?

Igen, az első terhességemből az első gyermek. De akármilyen komolyan néz, Antinak becézzük.

vik 2.jpg

Te mint szakmabeli, gondolom, mindent tudtál a várandósságod egészségügyi vonatkozásairól. mégis felmerül bennem a kérdés, hiszen első gyermekedet vártad: aggódós kismama voltál?
Úgy érzem, aggódós voltam. Alapvetően is aggódós vagyok, de szerintem a terhesség alatt főként az növelte aggódásomat, hogy orvosként a 30. hétig dolgoztam klinikán, és féltem, nehogy elkapjak valami fertőzést a betegektől, persze lehetőségem szerint igyekeztem kerülni a „gyanús személyeket”.

Milyen okból használtad a Loritant?
A 34. héten – miután a nőgyógyászom megállapította, hogy a külső méhszáj elkezdett nyílni, és biztos ez is közrejátszott a félelmem növelésében – egy alkalommal úgy éreztem, mintha szivárogna a magzatvíz. Mivel hétvége volt (és nyár), nem akartam vaklármával zavarni az orvosomat. Ezenkívül nekem is éppen el kellett utaznom a rokonaimhoz, így nem szerettem volna ambulancián ücsörgéssel tölteni az időt. Édesanyámtól (aki szakmabeli) hallottam a Loritan®-ról, és ez bizonyult a legegyszerűbb megoldásnak, hogy megbizonyosodjak a gyanúmról vagy éppen megnyugtassam magam, mielőtt elutazom. Valamint magammal is tudtam vinni tartalék betétet.

És? Észleltél elszíneződést a betéten?
Szerencsére nem.

Hogyan, milyen időközönként használtad?
Egy alkalommal használtam csak, egymást követően 2 db betétet helyeztem fel néhány órára.

Szerinted mennyire könnyű leolvasni az eredményt?
Szerintem könnyű leolvasni, bár pozitív eredményt nem láttam, de elég egyértelmű a dobozban található tájékoztató arról, hogy mit kellene látni.

Mennyiben érzed, hogy megkönnyítette, biztonságosabbá tette a Loritan használata a várandósságod időszakát?
Akkor, abban a helyzetben nagyon megnyugtatott. Sajnos még csak kevesen ismerik, kevesen tudnak a lehetőségről, hogy ilyen egyszerűen is megúszhatnak egy hosszadalmas és kényelmetlen orvosi kivizsgálást.

Mennyire egyszerű az alkalmazása?
Pofonegyszerű, olyan, mint egy sima intimbetétet használni.

Te kinek javasolnád a használatát? Milyen helyzetben?
Azoknak a várandósoknak javasolnám, akik magzatvízszivárgásra gyanakodnak, de azért mégsem biztosak benne, és gyors „diagnózishoz” szeretnének jutni, mielőtt orvoshoz fordulnának – mert lehet, hogy mégsem kell felkeresniük a nőgyógyászt.

Terveztek testvérkét?
Igen, még kettőt-hármat.

Következő várandósságod során adott esetben fogod-e újból használni a tesztbetétet?
Igen, ha gyanúm van a magzatvízszivárgásra, akkor biztosan. 

Mit tartasz fontosnak még, amit megosztanál a többi kismamával?
Mindenképpen vegyék komolyan, ha magzatvízszivárgásra gyanakodnak, mert az kezeletlen esetben koraszüléshez és/vagy méhen belüli fertőzéshez vezethet. Sajnos,én találkoztam a bentfekvésem alatt olyan anyukával, aki nem izgatta magát túlságosan azon, hogy csöpög a magzatvize, és koraszülés lett az eredménye.

Bánsági Kinga

A Loritan® CE jelzésű vény nélkül kapható orvostechnikai eszköz.

Gyártó: Richter Gedeon Nyrt. 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Gyógyszerbiztonsági Osztály:+36 1 505-7032, drugsafety@richter.hu

A KOCKÁZATOKRÓL
OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!