Kétgyermekes boldogság

01kgy1.jpg

Edittel legutóbb akkor beszélgettünk, amikor második babája még a pocakban készülődött élete első fellépésére. Akkor a várandós kismama főleg a terhesség körüli „mamaparákról” mesélt. Most azonban egy igazán boldog, kétgyermekes édesanyával ülhettem le beszélgetni.

Így visszatekintve milyen tapasztalataid vannak a második várandósságodról?

Őszintén szólva, nem volt egészen zökkenőmentes – főleg miattam. Hiába vártam a második kislányomat, minden félelemmel szembenéztem újra, ami már az első várandósságnál is kísértett. Az inzulinrezisztenciámból komoly terhességi cukorbetegség lett, amit sajnos csak napi négyszeri inzulinozással tudtak valamelyest kordában tartani. E mellett a pajzsmirigyem sem volt teljesen rendben. Szerencsére egy olyan orvos kezdett kezelni a cukorbetegség kapcsán, akivel mindenről nap, mint nap egyeztettem. Naplót vezettem arról, hogy mit és mikor ettem, mennyit, stb. Elég nehéz volt, de mégis biztonságot adott.

b_800_600_0_00_images_01kgy2.jpg

Ezek a problémák főleg a te egészségedre hatottak, a babával kapcsolatban voltak félelmeid?

Folyamatosan tartottam attól, hogy a magzatvíz szivárog majd. Valahogy ez mindig is bennem volt. Talán a cukorbetegség miatt is féltem ettől, és persze az is közrejátszott, hogy a második babát már negyvenévesen vállaltam. Szerencsére egy anyuka a kislányom bölcsijében mesélt nekem a saját tapasztalatairól a Loritan®tesztbetéttel kapcsolatban. Azonnal elkezdtem használni.

Megnyugtatott?

Teljes mértékben elmúlt a stressz, amit az okozott, hogy folyamatosan rettegtem a magzatvízszivárgástól. A Loritan® -t még arra a hosszú hétvégére is magammal vittem, amikor elmentünk egy rövid nyaralás erejéig. Így ott is biztonságban érezhettem magunkat.

Ajánlanád a betétet másoknak is?

Nyugodt szívvel. Engem teljes egészében megnyugtatott, hogy ha bármi gond van, lehetőségem van arra, hogy azonnal észrevegyem, és probléma esetén lépni tudjak. Így utólag, akár egy hosszabb nyaralást is be mertem volna vállalni, semmi baj nem érhetett volna, hiszen a betét idejében jelzi a magzatvíz szivárgását, amit könnyen be lehet azonosítani a használati utasításban leírtak segítségével. A betét használatától kezdve klasszisokkal nyugodtabban telt a babavárás. Persze a cukor miatt folyamatosan arra készültem, hogy a baba előbb érkezik majd a kiírt időpontnál.

Mi lett végül? Hogy zajlott a szülés?

A kicsi pontban akkor érkezett, amikorra ki voltam írva. Mivel a szülés előtti időszakban is mindig velem volt a Loritan®, és szerencsésen alakult, hogy magzatvíz folydogálással indult a szülés, így könnyen fölismertem, hogy a nedvesség, amit érzek, az már magzatvíz – időben tudtam szólni anyósomnak, hogy jöjjön vigyázni a kislányomra, nyugodtan tudtam készülődni, hogy bemenjünk a kórházba.  Minden a lehető legjobban ment. Természetes szülésem volt, ahogy az első kislányom is így jött a világra. Meggyőződésem, hogy ehhez az is hozzásegített, hogy a babavárásom második fele stresszmentesen zajlott. Ebben pedig igen nagy szerepe volt a Loritan® betétnek, hiszen az egyik legnagyobb parámtól szabadított meg. Nagyon boldog vagyok, hogy immár két kislány anyukája lehetek, hatalmas ajándék ez az élettől.

Kovács-Hain Zsuzsa

A Loritan® CE jelzésű vény nélkül kapható orvostechnikai eszköz.

Gyártó: Richter Gedeon Nyrt. 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Gyógyszerbiztonsági Osztály:+36 1 505-7032, drugsafety@richter.hu

A KOCKÁZATOKRÓL
OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!