Anyává lenni, apává érni kell

Két embernek családdá válni nem kis feladat. A férfiak ettől többnyire kissé tartanak, a nők viszont hatalmas álmokkal, elvárásokkal tekintenek életük következő szakasza felé. A nőkre vár a természet által előírt nagy feladat: a várandósság 9 hónapja, hogy a végén anyák lehessenek. A férfiak pedig – mint védőbástyák – állnak mellettük, és csatlakoznak a család nagy egészéhez. Ez az út senkinek sem könnyű, mind különböző feladatokkal indulunk neki.

A férfiak lassan válnak apává. Sokszor kicsit nyögvenyelősen, de mindent beleadva próbálnak helytállni a számukra kissé idegen terepen. Előfordul azonban, hogy valakiben nem szólal meg az a kis csengő, hogy hé, apa lettem, és nem vesz részt a szülői teendőkben. Távol marad a szűrővizsgálatokról, majd végül a szüléstől is.

A túlféltő, aktív és a visszahúzódó, passzív apák skáláján mindenkinek meg kell találni az ideális pontot. Ez csak közös megegyezéssel lehet elérni. Kényszeríteni nem lehet és nem is szabad.

Amikor babát vártam, rettenetesen boldog voltam, hogy a férjem eljött velem a vizsgálatokra, ultrahangra. A nők, amikor a kötelező vizsgálatokra mennek, gyakran magukkal viszik a párjukat. Vagy azért, hogy ez egy maradandó emlék legyen mindkettejük életében, vagy hogy ne unatkozzanak a várakozás alatt, vagy pedig demonstratív szándékkal. Az a nő, aki egyedül megy a vizsgálatokra, nagyon könnyen érezheti rosszul magát, és jelentkezhet benne az az igény, hogy a következő alkalomra a párját is magával vigye. Még, ha a férfi ezt nem is akarja.

Tisztázni kell a félelmeket

Az őszinte párbeszéd a félelmek, tévhitek tisztázása elengedhetetlen a családdá válás folyamatában. Nem szerencsés olyan helyzetbe hozni a másikat, amitől ő kiszolgáltatottnak, védtelennek, magányosnak érezheti magát. Vagy épp a másik oldal: ódzkodik az egésztől, nem akar részese lenni párja fájdalmának. Ezzel persze a jó részektől is megfosztja magát, de akkor is  maximálisan tiszteletben kell tartani a másik véleményét, gondolatait.

Jó apa, rossz apa?

Mi, nők rendkívül szerencsések vagyunk, hiszen a férfiak nem élhetik át azt az érzést, amikor egy apró élet növekszik a testben. Nekik a gondolatot is fel kell dolgozniuk, hogy az addigi idill kicsit más lesz. Attól, hogy valaki a háttérbe húzódik, még nem lesz rossz társ vagy apa. A kérdés csak az, hogy a nő ezt hogy fogadja, elbírja-e a kapcsolat ezt a passzivitást. Természetesen, ha a pár előre tisztázza, mik a nő és a férfi elvárásai, kinek mit jelent a szülővé válás, akkor nincs azzal semmi gond, ha az apa nem akar mindennek részese lenni. A nőnek és a férfinak is különböző „feladatai” vannak a várandósság alatt. A férfiak feladata a mintaadás, a családi értékek meghatározása. Ennek leginkább akkor lesz a baba szempontjából jelentősége, amikor elkezdődik a nevelés. A várandósság, ahogy a nevében is benne van, a várakozásról szól, amiben a férfi, az apa szerepe nem olyan hangsúlyos. Kivéve persze akkor, ha minden vágya, hogy csatlakozzon ehhez a várakozáshoz. Szeretné, ha ő is érezhetné valamilyen módon a gyermekét, kezdettől fogva a sajátjaként gondol rá, kapcsolatban szeretne lenni vele. Ezt sem szabad egy édesapától megvonni, lehetőséget kell adni az érintkezésre.

Sok férfi szorong a várandósság alatt, mert úgy érzi, már nem részese a  kapcsolatnak, amely eddig olyan jól működött. Jön egy harmadik, aki kettejük közé áll. Innentől ő, a férfi kevesebb figyelmet kap, a beszélgetésekben a hangsúly a kicsi felé tolódik. A férfiak nagy feladata saját maguk  átlépése, az odafigyelés és a támogatás. És mindezt úgy kell megtenniük, hogy saját egyéniségüket ne adják fel. Ez igazi férfimunka.

Kovács-Hain Zsuzsa