Babavárás - az első trimeszter változásai

A várandósság olyan testi és lelki változásokat hoz, amely gyökerestől felforgatja a világunkat. Most következő sorozatunkban ezt a mindent elsöprő változást igyekszünk feltárni. Az első három hónap során tapasztalható jelekről Dr. Fricz Sándor szülész- nőgyógyászt kérdeztük.

z1160.jpg

Először is azt kell tisztáznunk, hogy a várandósság elején még csak terhességi gyanújelekről beszélhetünk – mondta Dr. Fricz Sándor. – Ilyen gyanújelek a hányinger, az emlő feszülése, és természetesen az is, ha nem jön meg a vérzés, valamint a pozitív terhességi teszt. De hangsúlyozom, ezek még csak terhességi gyanújelek. Ilyenkor a páciens, ha elmegy az orvoshoz, a szakember azt tapasztalja, hogy tapintásra a méh puhább és megnagyobbodott, a menzesz kimaradása után kb 1 héttel elvégzett UH általában un. petezsákot talál. Később, ha a hatodik - hetedik gesztációs hétben ultrahangot készítünk, akkor élő embriót láthatunk.

z1161.jpg

Mi okozza a várandós nő szervezetében a változásokat?

A kiszabadult petesejt helyén kialakult sárgatest által termelt hormon túlsúlyba kerül a szervezetben, és részben ez a megnövekedett hormonszint  változás az okozója. A sárgatest szerepét a kialakuló placenta fokozatosan átveszi kb. a 10 terhességi héttől. Tulajdonképpen ezzel a folyamattal is egy endokrin szerv alakul ki, amely egyben autonóm is. A változásért  nagyrészt a hormonokat tehetjük felelőssé, ilyenkor valami megváltozik a kismama szervezetében. Talán ezért is hívják a terhességet „másállapotnak”. Aki arra hajlamos, annak a szervezetében száznyolcvan-fokos fordulat következhet be. Ha idáig nyugodt volt, feszült ingerlékeny lesz, ólmos fáradságot érezhet az eddig energikus várandós anyuka, aki pedig eddig fáradt volt, kicsattan az energiától. Ilyenkor találkozhatunk egyeseknél például az úgynevezett kívánósággal is.

z1162.jpg

Milyen javallatai vannak a kismamák részére az első trimeszterre?

Talán az egyik le    hogy a hölgyek a várandósság legelején kezdjenek el ásványi anyagokat és kismama vitaminokat szedni, például a Gravidát. Magyarország jelentős területén kimutatott a jódhiány,  ennek is köszönhetően a lakosság körében gyakoribbak a pajzsmirigy betegségek, mint más, jó jódellátottságú országokban.Aki pajzsmirigyproblémával küzd, teherbeesése előtt ellenőriztesse pajzsmirigyműködését. A kisterhesek körében  -természetesen az eddig is kért szokvány kvivzsgálások mellett-nagy fontossággal bír  a TSH  - anti TPO szűrés, amely kimutatja a  pajzsmirigy figyelmet érdemlő müködési eltéréseit.  Az eredmény tükrében megfelelő kezeléssel problémamentes lehet a várandósság. Egyébként a Magyarországon forgalmazott, kismamáknak készítettkomplex vitaminok jelentős részében megtalálható a szükséges jódmennyiség, amely elengedhetetlen a baba megfelelő fejlődéséhez. A másik fontos dolog a vitaminok mellett, hogy jó néhány korábbi káros szenvedély, mint például a dohányzás, alkoholfogyasztás, ne adj isten drogfogyasztás mellőzése elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges gyermeke szülessen egy nőnek. Valamint oda kell figyelni a gyógyszerfogyasztásra, illetve ha csak egy mód van rá, kerülni kell azokat a helyeket, hol fertőzést szedhet össze a kismama.

Javasolja-e a sportolást, mozgást az első három hónapban?

Óvatosan, belátással várandósságára ,és csak ha nincs olyan előzménye,  vagy  jelenlegi terhességében olyan tünete, amely ezt teljesen megtiltaná.Tehát, akinek már volt spontán vetélése, vagy bármi miatt veszélyeztetett terhes, annak semmiképpen sem javaslom a  z aktív sportot. Ez az első három hónap igen kritikus minden szempontból, a szervfejlődés időszakában vagyunk mi emberek talán a legsérülékenyebbek. Átmozgató, nem megerőltető tornán probléma mentes kismamák  teljes biztonsággel részt vehetnek,  akik előtte komolyabban sportoltak, levezetve, lépésről-lépésre csökkentsék a terhelést,  természetesen közben kerülve a veszélyesebb szituációkat, mozgásformákat. A hideg-vizes,működő vizforgatóval ellátott medencében nyugodtan úszhatnak a várandósok, de kerüljék a termálvizes, meleg vizes medencéket, nem javaslom a szaunát, és  a jakuzzi közelébe se menjenek.

Az első időszakban lényeges-e az étkezés és az öltözködés?

A várandósok étrendjének kialakításakor  a megfelelő fehérje és szénhidrátbevitel mellett sok gyümölcs, zöldség  felhasználása javallott, ugyanakkor fokozott figyelmet kell fordítani a bővebb folyadékfogyasztásra is. Amennyiben lehetséges, ne szénsavas színezett üdítőket igyanak, hanem szénsavmentes vizet, ízlés szerint rostos üdítőket. A kisterhesség idején a várandós nő úgy öltözik, ahogyan akarata diktálja, hiszen még nincsenek igazán látványos jelei a várandósságának. Egyeseknél a mell már kezd nagyobbodni, náluk mindenképpen fontos a megfelelő méretű, kényelmes melltartó használata. Továbbá ha lehet kényelmes, laza, természetes alapanyagú ruhákat hordjanak. Ahogy növekszik a baba a hasukban, úgy kell egyre jobban odafigyelni a ruhatárra. A ruházat mellett természetesen a harmadik hónap végén szép lassan el kell kezdeni összeállítani, hogy mire is van szükségük a szülésig. Jelenleg van egy új termék a piacon, a Loritan, amelynek a beszerzését minden huszonnegyedik hétben járó kismamának javaslom. Ezegy PH mérővel ellátott betét, amely jelzi,  hogy az esetlegesen  a terhes hüvelyéből szivárgó folyadék lehet -e magzatvíz. Elve egyszerű, amennyiben az eltávozott folyadék lúgos, vagy nem elég savas, akkor elszíneződik a betét. Ez utalhat arra, hogy valami gond van. Miután az  oly sok koraszüléshez vezető idő előtti burokrepedés előszobája a hüvelyi  bakteriális fertőzés – amelytől szintén elszíneződik a betét –  a kismama időben tud jelentkezni az orvosánál, és kezeltetni tudja azt.  Amennyiben burokrepedésre  derül fény kivizsgálása során, van ideje  méhen belüli magzatával olyan gyermekorvosi háttérrel bíró kórházba jutni, ahol egy esetleges koraszülésnél is  megfeleően tudnak segíteni az ujszülöttnek. Azt gondolom erről a termékről, hogy azzal, hogy a magzat a méhen belül elérhet oda, ahol majd biztonságban világra segítik,  nagyban megnöveli az életben maradásának,  egészséges feknőtté válásának az esélyét.  

Dr. Jármi Hilda