Csak szeretni kell

Erről a témáról annyi tanulmány és könyv született már, hogy valószínűleg a részletekben elvész a valódi válasz. Mi, szülők egészen biztosak lehetünk abban, hogy azért, hogy a családban jelen legyen a szeretet, nagyon sokat tehetünk. A gyermekünk ugyanis rólunk vesz példát, felnőttkori értékrendjét a gyermekkorából hozza magával. Nekünk kell tehát megteremtenünk számára a szeretet lehetőségét, a feltétlen bizalmon alapuló családot, azt a hátteret, amire a teljes élethez mindenkinek szüksége lenne.

A kisbabának nincsenek túl nagy igényei, fogalma sincs, mi az a szeretet, mi az a bizalom. Létezik, enni kér, sír, ha valami nem tetszik neki, vagy ha valamije fáj. Ahogy növekszik, cseperedik, egyre növekszik benne az az igény, ami már megfogalmazhatóan a szeretet, a családi harmónia. Persze megfogalmazni ő maga még nem tudja, mire vágyik pontosan. Esti mesére, puszira, ölelésekre, arra, hogy megvédjük a szomszéd kisgyermek csúfolódásától.

Amikor már közösségbe kerül, nem minden percéről tudunk, nem látjuk magunk előtt, és nem is védhetjük anya- (vagy apa) tigrisként. A mi felelősségünk ekkor az otthonra koncentrálódik, ott kell valódi hátteret teremtenünk a gyermekünk számára. Olyan otthont kell neki biztosítanunk, ahol biztonságban érzi magát, ahol érzi a kölcsönös tiszteletet. Ezzel hatalmas a felelősségünk, hiszen mi alakítjuk gyermekünk önbecsülését, ami nagyon törékeny valami.

De mit tegyünk? Milyen az az otthon, ahol a kicsi pozitív irányban tud fejlődni, megkap mindent, ami nem anyagiakban mérhető, mégis a legértékesebb csomag az élethez? 

Az érzelmek

Megölelni, kimondani, hogy mennyire szereted, elmorzsolni egy-egy könnycseppet, amikor túlcsordul, büszkének lenni. Sorolhatnám még azokat az érzelmeket, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Sok kisgyermek egyáltalán nem tapasztalja meg gyermekkora, tinikora alatt, hogy milyen hallani azt az édesanyja vagy az édesapja szájából, hogy szeretlek. Bevallom, amikor ilyen gyermekkel találkozom, felismerem a jelenséget már messziről, és a lelkem összefacsarodik a gondolattól is. Bizonyára nem is gondolod, hogy milyen nagy jelentősége van az érzelmek kimutatásának, megfogalmazásának. Már említettem, hogy te, a szülő vagy a példa a gyermek számára. Ha te kimutatod, amit érzel, neki sem esik majd nehezére. Az élete ez által telik meg színekkel, a felnőttkora elfogadással, megbecsüléssel.

Ide kapcsolódik egy másik, ugyancsak nagyon fontos kérdéskör, a dicséret. Óvatosnak kell lenned. Ha túl kevés van belőle, a gyermeked azt fogja érezni, hogy ő semmiben sem jó, a teljesítménye elkezd romlani, mert egy idő után nem érdekli majd, hogy mit szólsz, hiszen nem dicséred meg úgysem. Ha viszont túl sokat dicséred, akkor az is személyiségtorzuláshoz, az önbizalom túlzott növekedéséhez vezethet. Dicsérj annyira, amennyire megérdemli az adott szituációban. Ismerd el, ha valamit jól csinált, ám ha valami természetes, elvárt dolgot teljesít, nem feltétlenül kell magasztalnod.

A példakép

Ahogy már említettem, a szülő a példa. Légy hiteles példa. A bort iszik, vizet prédikál dolog nem jön be. A kicsik olyanok, mint a szivacs, minden külső ingert magukba szívnak. Ha te ordítozva szerzel érvényt az akaratodnak, csak így tudod betartatni a szabályokat, ő is így tesz majd. Bizonyára te sem szeretnéd, ha egyszer majd az unokáiddal ordítana. Ne tedd hát te sem. Egy gyermekkel mindent meg lehet beszélni a nélkül, hogy átesnél a ló túloldalára. Ha szeretnél tőle valamit, tiszteld őt annyira, hogy megkéred. A „kérlek” szótól még nem csökken az irántad való tisztelete, inkább felnéz majd rád.

Ne alázd meg!

Egy család ugyanúgy közösség, mint egy óvodai csoport vagy iskolai osztály. Ott sem tesz jót senkinek, ha leminősítik. Ne tedd ezt az otthonotokban sem. A „jaj, de buta vagy” felkiáltások, és az ehhez hasonló megnyilvánulások lerombolják az eddig felépített eredményeket. Mivel gyermekről van szó, hisz neked. Elhiszi, hogy buta, és ez ellen nem tud tenni semmit.

Minőségi idő együtt

A gyermek – ugyanúgy, ahogy te is – társas lény. Nem érdemes leültetni a TV elé, amikor hazajön az oviból, suliból. Neki egészen más az igénye. Veled szeretne lenni. Játszani egy társast, elmesélni, mi történt vele aznap, vagy átadni a papírlegyezőt, amit az oviban hajtogatott – neked. Foglalkozz vele, hogy érezze, kíváncsi vagy rá, és jelent neked valamit az ő személye.

Óriási a felelősségünk. Ugyanúgy részei vagyunk a gyermekünk személyiségfejlődésének, mint az óvodai vagy iskolai nevelés. Nem rázhatjuk le őket hazaérvén azzal, hogy fáradtak vagyunk, nincs időnk rájuk. Nemcsak szülők vagyunk, hanem óvónők, tanárok, tanítók is. És hogy meg is válaszoljam a címben szereplő kérdést; a szeretet bennünk lakik, a gyermekünkben. Mindenhol körülvesz, de csak akkor, ha mi magunk beengedjük az életünkbe.

Kovács-Hain Zsuzsa