A Loritan® arca három fiú után kislánynak adott életet!

4b 1.jpg

Megszületett Míra Sára, Bartos Eszter gyönyörű kislánya. Egy sugárzó, csinos nővel beszélgetek. Szinte hihetetlen, hogy pár héttel ezelőtt még óriási pocakja volt, azt meg pláne nehéz elhinni, hogy Míra már a negyedik.

Június közepe óta már négygyermekes anyuka vagy, milyen így az élet?
4b 2.jpg

Most nyáron a három nagyobbik fiú folyton nyaralni meg táborozni volt, így én szinte csak a babára koncentrálhattam. Majd ha hazaérkeznek, onnan már biztosan sokkal több szervezést fog igényelni az életünk.

Milyen volt a terhességed utolsó pár hónapja?


b_800_600_0_00_images_4b_3.jpg

Az orvosom javaslatára picit visszafogtam magam a sportolás és az élet más területein is. Bár nem volt valódi koraszülésveszély, de a biztonság kedvéért vigyáznom kellett magamra. Mind a három nagyobb gyereket 2-3 héttel korábban szültem, ami még normális, de ennél korábban tényleg nem lett volna jó szülni, így a doki tanácsára edzésre sem jártam, amit elég nehezen viseltem. Tehát végül is orvosi tanácsra felpolcolt lábbal pihentem otthon. Aztán a 36. héttől már nyugodtabb voltam, és jöttem-mentem, de továbbra sem edzettem.

Mit tapasztaltál a szülés után?
4b 4.jpg

Amikor Míra megszületett, minden rendben volt. Hat hétre volt szükség, hogy érezzem, a testemben minden helyreállt, de mégsem volt igazán kedvem elkezdeni az edzést. Most 8 hetes a baba, és körülbelül egy hete kezdtem el otthon hasizomgyakorlatokat végezni, farizmot erősíteni napi 20-30 percben. Igazából őszre tervezem, hogy heti kétszer 1 órában visszatérjek az edzőterembe. Most még nehéz időpontot beállítani, mert igény szerint eszik, vagyis akkor szoptatom, amikor éhes. Azért van egy napirendünk, de ez még nem az az időszak, amikor kőkeményen lehet edzeni – azt majd pár hónap múlva.

Úgy érzed, szükséged van a sportolásra?
Végül is lement rólam szinte minden felesleges kiló, mégsem ugyanaz az izmaim állaga. De szerintem ezt az otthoni tornával nagyon szépen karban tudom egyelőre tartani.

Tehát még nem hiányzik az edzőterem?
Nem, az az igazság, hogy nincs ilyen érzésem. Már előszedtem a fitnesz DVD-imet, amiket régebben használtam, de még nem érzem, hogy szívesen elkezdeném. Szerintem ilyenkor ösztönösen a baba az első.

Egyébként is úgy nézel ki, mint aki valaki más babáját tolja, azt meg pláne nehéz elhinni, hogy már a negyedik.
Szerintem ez alkati kérdés is. Összesen 9-9,5 kilót híztam, ami a szüléskor szinte rögtön lement. A normál súlyom amúgy 50 kiló, most 53 vagyok, de érzem, hogy mások a tónusok, hiszen május közepe óta nem edzek. A ruháim rám jönnek, és igazából most a babán van a hangsúly az életemben.

Milyen edzéstípust tervezel kipróbálni a rendszeres sporthoz való visszatéréskor?
Gondolkoztam a kocogáson, bár korábban nem próbálkoztam vele és nem is igazán szeretek futni, de a semminél több, és amikor nem tudom kire hagyni a babát, akkor vihetném őt is magammal. Ő friss levegőn lenne, én meg mozoghatnék 20 percet. Illetve a bodyART-ot akarom mindenképpen újrakezdeni majd, de csak a szoptatás után, mert a sok kartámasz valószínűleg nem tesz jót a tejnek. A nagyobb fiaimmal elkövettem azt a hibát, hogy heti többször is edzettem, és utána a gyerek már nem nagyon akarta elfogadni a tejet. Valószínűleg már nem volt olyan jó íze… Ezt most szeretném elkerülni, mert legalább 6 hónapig szeretném szoptatni a kislányomat. Most ő az első, de azért ma reggel is kimentünk a teraszra és lenyomtam a napi hasizomadagomat.

Változtattál valamit az étkezéseden?
Figyelek a napi ötszöri étkezésre, hogy elég gyümölcsöt, zöldséget és fehérjét fogyasszak. Nem érzem úgy, hogy többet ennék a szoptatás miatt. Ez rám inkább a terhesség alatt volt jellemző. Viszont sokkal többet iszom az átlagosnál; van, hogy napi 4-5 litert. Iszom szoptatós teát, meg 100%-os gyümölcsleveket is, de a bevitt folyadék többsége víz.

Volt-e  különbség a korábbi szülésekhez képest?
Természetesen az elsőhöz képest volt a legnagyobb különbség. Az 13 éve volt, és akkor rövidnadrágban, kockás hassal jöttem ki a szülészetről, és nagyon hamar el is kezdtem az edzést. Akkor 21 éves voltam. A másik kettővel meg bármikor ott volt egy-egy nagyobb gyerek segítségnek, de mindig 2-3 hónap után visszatértem sportolni. Nem szeretek elkésni, így csoportos órára csak akkor mentem, amikor már úgy tudtam szervezni a napirendjüket, hogy stabilan beleférjen, illetve meg tudtam kérni valakit, hogy vigyázzon rájuk. Egyébiránt amíg nagyon picik, nem is szívesen hagyom magukra.

Van valamilyen szülésnél bejáratott praktikád?
Mind a négyszer ugyanannál a doktornál és szülésznőnél szültem. Szerintem nagyon fontos, hogy maximálisan megbíztam az orvosban és a szülésznőben is – 3 helyen szültem, mert mindig őket követtem, akárhol dolgoztak éppen. És azt vettem észre, hogy jobb minél később bemenni a kórházba, mert ott, mikor beértem, mindig valahogy lelassultak a dolgok. Aztán szerencsére 3-4 óra alatt megszülettek a picik.

Kipróbáltál valamilyen újfajta módszert?
Mindig ki akartam próbálni a vízben szülést, de sosem volt rá alkalom. Az egyik helyen volt bordásfal, de azt eszembe sem jutott valahogy használni. Az óriáslabdát kipróbáltam, de akkorra már annyira fájt minden, hogy már csak azt vártam, hogy hadd feküdjek nyugodtan. Arra emlékszem, hogy a szülésznő a keresztcsontomat masszírozta, ami nagyon jólesett.

Aki sportol, jobban ismeri a testét. Ez is jelenthet különbséget?
Arról nem tudok nyilatkozni, milyen, ha valaki nem edzetten szül. De voltak olyan szobatársaim, akik 25-30 kiló plusszal mentek szülni, és még másnap sem álltak fel. A császáros szülést meg össze sem tudom hasonlítani. Szerintem a sportnak biztosan van szerepe, és ezzel az orvosom is egyetért – 2000 levezetett szülés után azt tapasztalta, hogy azoknak sokkal könnyebben megy, akik előtte is odafigyeltek magukra, és a sportos életmódra.

Mely izmoknak vetted a legnagyobb hasznát?
Azt érzem, hogy az erős hasizmok nagyon sokat segítenek. A combközelítők a szülés után jönnek jól. Az izmoknak, a fittségnek azért is van nagy szerepe, mert miután én hajnalban szültem, este 6-kor már felálltam, zuhanyoztam, felöltöztem, jöttem-mentem, minden segítség nélkül.

Fejben lehet készülni a szülésre? Például a meditáció segíthet?
Korábban mindig a szülésznő mondta, hogy mikor vegyek levegőt, most viszont önállóan tudtam, éreztem, mikor tartsam bent, milyen tempóban lélegezzek. Három hónapos terhesen kezdtem el anno a bodyART-ot, és így tanultam meg a mélylégzést, ami nagyon hasznosnak bizonyult. Nagyon rá tudtam koncentrálni, éreztem, hogy hol tart a baba. Az utolsó pár tolófájásnál már teljesen meditatív, önkívületi állapotban voltam. Mind a négy szülésnél ott volt a férjem és jó volt a tudat, hogy segített, amikor kellett. Ez negyedszerre is nagyon felemelő érzés volt.

Te vagy a Loritan® magzatvízszivárgást jelző betét arca, van ennek visszhangja?
A képek, amiket csináltak rólam, nagyon szépek lettek. A család és az ismerősök természetesen büszkék, a fiúknak nagyon tetszett a fotó, de mivel amúgy is szoktam modellkedni, nem volt nekik szokatlan. No és persze nem utolsó sorban, ha a kismamák kikérik a véleményemet a Loritan® tesztbetét kapcsán, akkor tudok segíteni.

Molnár Miklós fitnesz szakember

Fotók: Vémi Zoltán, Kriston Attila